Manage your Blog

¡Create your blog now! Easy and Free

Kaika blogja

14/08/2009 GMT 2

Fejfájás

kaika @ 22:50

A tegnapi nap jó volt. Ezer év után kimozdultam kicsit, hogy Rukával shoppingoljunk egy pöppet, ami össze is jött szépen, sőt még cuki Budapest-tatyót is kaptam tőle! *szeret* Viszont úgy istenigazából nem fogott meg semmi a ruhaboltokban, úgyhogy majd próbálkozom még..><
Ma viszont..*sóhajt*.. egész álló nap fájt a fejem (és most is..T_T). Komolyan, mióta (negyed 3kor..XD) kinyitottam a szemem folyamatosan! Elviselhetetlen én mondom..>< Ráadásul I. egyik haverjának kiselőadását is kénytelen voltam végighallgatni pár perce az élet hosszáról..*ne akard tudni*. Szóval most intenzíven szenvedek. Attól méginkább, hogy kövér vagyok és rettegek tőle, hogy kinéznek majd emiatt keleten..><
Viszont rájöttem, miért imádják a fanok Shindongot! Úgy tekintenek rá, mint egy "élő példára", hogy miért?! Mert Korea lakosságának alig több, mint 3%-a (Mo-énak 18!)elhízott, vagy túlsúlyos, ergó elég ritkán találkozhatnak dundi emberkékkel és így, hogy nincs más, hát őt fanolják. *jó, tudja, hogy most gonosz, de ez is lehet egy érv..XD*
A net meg szokás szerint szaraxik, úgyhogy asszem ma nem maradok sokáig..T_T Búcsúzóul itt egy vidi, ami nekem nagyon bejött~ Piros tapigatyó RULZ!

Comments

No Comments »

Post a Comment


<a href> <em> <blockquote> <strong> <cite> <code> <ul> <li> <dl> <dt> <dd>

Archive | ¡Create your blog now! Easy and Free