Manage your Blog

¡Create your blog now! Easy and Free

Kaika blogja

29/03/2009 GMT 2

Röpke eszmefuttatás

kaika @ 23:13

Lehet, hogy meglepetésként éri azon keveseket, akik jól ismernek, de számomra is akadnak tabutémák. Igen, itt a tabu legkomolyabb értelmére kell godolni, mert van amit elfogadok (szinte minden természetes és ember által kitalált dolgot) és akad olyasmi, amit képtelen lennék. És itt idéznem kell abból az álmomból, amikor egy lány belémszeretett. Tudom, hogy egy álomfejtő biztos azzal jönne hogy "a tudatalattid azt üzeni ezzel, hogy..", de ez NINCS így. Ugyanis ez nekem egy tabu. Méghozzá abból a fajtából, amit nem magáraerőltet az ember, hanem legszívesebben ő erőltetné arra, aki ilyen helyzetbe hozza őt.. Nem véletlen hogy annyira kibuktam ezen (pedig álmomban SEMMI olyan nem történt). Fáj a tudat, hogy nem tudnék mit kezdeni ezzel az érzésel, holott (yaoi-fanként) az ellenkező nemnél tök természetesen szemlélem a dolgokat.. még azt is, hogy egy srác egyszercsak "tudatára ébred", hogy mi is van és utána dúl a láv, mintha mindig is így lett volna. Akkor én mégis hogyan mondhatnám azt egy belém szerető embernek, hogy "bocs, de soha nem fogok irántad érezni semmit". *sóhajt* Pedig így van..>< Jó, most kérdezhetnék, hogy akkor meg mi a fenének foglalkoztat a dolog egyáltalán annyira, hogy írjak róla.. na ebben különbözöm én a legtöbb embertől. Egyszer megtudtam, hogy az életem nehézségei abból adódnak, hogy előző életemben hihetetlenül gonosz és vérengző ember voltam, ezért az evilági feladatom elsősorban mások megértése. És ez az, ami miatt esélyt KELL adnom mindenkinek, hogy megértetthesse magát velem!

27/03/2009 GMT 2

Ihlet

kaika @ 21:11

Aki már valaha is próbálkozott írással, az pontosan tudja, hogy nem is az a legnehezebb hogy írjon egy sztorit, hanem, hogy megtalálja az ebbe a történetbe tökéletesen beleillő szereplőket, akik aztán már könnyűszerrel maguk után ragadják az ember tollát (vagy billentyűit). Ehhez pedig olykor napokat, sőt heteket is kell várni a szentséges ihletre, különösen az olyanoknak, mint én..XD Néha ezer ötletem van fél mp alatt, néha viszont napokig semmi. És most nem kis titkot árulok el azzal, hogy rengeteget merítek az álmaimból, mert az ott kialakuló olykor igencsak abszurd helyzetek mindíg beindítják az agyamat és ez csodás~ Persze az sem baj, ha vannak "segítő" múzsák is.. ma ez nekem Kim Jaejoong személyében öltött testet, aki mellett mézszőke hajával és éjsötét szemeivel nem lehet elhaladni csak úgy. Gyönyörű férfi és csodás Múzsa-prince~^^

26/03/2009 GMT 2

*nyüff*

kaika @ 19:42

Nem ér! Nekem feltehetően ezer év múlva se gyűlik össze annyi okaném, hogy elrepülhessek a varázslatos Nipponföldre, mások meg csak úgy.. sutty, ott teremnek. Jó mondjuk akad, akinek a szülei és rokonai laknak ott..XD.. de akkoris *féltékeny pöppet*.

21/03/2009 GMT 2

Hajvágás és félresiklott horoszkóp..

kaika @ 15:51

Hát megtörtént *szipogva könnyes búcsút vesz vállraomló hajától*, de szegényke már eléggé töredezett volt, szóval muszáj volt egy kis vérfrissítés..>< Levágattam épphogy válligérőre.. és mamámnak nagyon tetszik..XD (napjában 6x mondja el, hogy úgy nézek ki, mint egy 15éves.. és ilyenkor meglepődök, hogy már mindjárt 18vok.. te jó ég, ÖREGSZEM!..XD)

Amúgy a horoszkópom szerint a hétvége a művészeteké és a művelődésé lett volna, ami majdnem be is jött, de aztán mégsem. A pénteki progi a hullafáradtságom miatt maradt el, a mai pedig azért, mert győzött a kíváncsiságom és inkább "háztűznézőbe" megyek..XD.. no meg valószínüleg shoppingolni (Váci utca veszély!..XDD). Úgyhogy a művelődésem érdekében muszáj lesz elmennem moziba a közeljövőben! Amúgy is kinéztem pár japán és koreai filmet, úgyhogy nem csak okom, de kedvem is lesz! Yuppí~ ^^

18/03/2009 GMT 2

*megtört*

kaika @ 19:28

Egyszerűen NEM VAGYOK képes felfogni, hogy mit tettem, hogy ezt érdemlem..T_T *utálja az egészet* NEKEM IS vannak érzéseim és nem vagyok egy néma baba, csak kicsiként ment, hogy bársonyruhácskába felöltöztetve hazudtam a kedvükért, mert azt hittem, hogy megváltozik minden, de már tudom, hogy SOHA SEMMI nem fog megváltozni!!! *sír*

Kim Jong Kook

kaika @ 01:04

*jáájj* Ez a pasi kééész! Ha létezik 1000wattos mosoly, neki a duplája van! Bár nem mondom, cuki, ha valakinek a mosoly a sexepilje..XD (na persze a test mellett..XP)

17/03/2009 GMT 2

Listen up..

kaika @ 19:34

How can I say.. actually I love to be a fan of cute boys! They make my everyday living happier and easier. How? Good question. I'm not so good in words, so I try to show, what I'm thinking about.

For example:

1. You're alone and want to find something funny. Belive in me~ One of the best things on this earth is writing fictions (or just imagine them..XD)! Because it's great to decide, what your fav's should do, right?! My most liked themes are the couples like JunDa,TaNaka and Jaeho..(especially the last..XP)

gahhh1.jpg 

2. But maybe you hate writing things like those, in that case you can see shows, listen to music or collect pics. Try out! Find your type of man/woman and let's begin to adore, because the life of fans is better then other's! ^^

ATTENTION: Don't be afraid.. it's normally to fall in sexy asian boys! *she knows, what she says*XD

16/03/2009 GMT 2

képzel-et

kaika @ 16:26

Ha most kívánhatnék valamit, akkor egy pipacsmező közepén ücsörögnék a nyár kelletes közepén Maszattal és nézném.. már az eget!..XD
Imádom a piros színt, meghatározó jelentőséggel bír az életemben, ezért is vagyok különösen érzékeny az új infókra eme színnel kapcsolatban. Ma megtudtam, hogy a japán horoszkóp szerint én Vörös Tűz vagyok, Maszat pedig Vörös fém.. szóval izzunk rendesen..XD *csepp*

Biztos ezzel ellensúlyozom a vízjegyem am. (nem rossz értelemben) negatív pólusát.

15/03/2009 GMT 2

LOL

kaika @ 18:54

Nem becsülöm sokra az amerikai 'vicces' filmeket, de néha azért még nekik is sikerül 1-2 jó poént belesuvasztani a lapos filmjeikbe. Ma egy ilyenhez volt szerencsém..XD
Csaj fekszik sexre készen a babzsákfotelban, a pasi rángatja lefele róla az amúgy NEM kicsit szűk bőrgatyát, végre sikerül, de akkor a lendülettől a srác hátraesik és nekiütközik a lámpának, ami betöri az erkély ablakát. Na a hangra meg előugrik két amcsi tengerészgyalogos (Ádámkosztümben), hogy megnézze mi történik (am. úgy kerültek oda, hogy a csajszi barátnője és egyben lakótársa élvezte a társaságukat..XD). Na és meglátja a csaj a két fullra meztelen srácot és elkezd visítani, erre ők a hapsinak "Mit tettél vele te szemééét~?!".. és ráugrottak..XD
Ahogy anyucim mondta, ez a félreértések párádájzja volt! *nevetgél*

14/03/2009 GMT 2

Criminal Minds

kaika @ 18:31

Jajj szeretem ezt a sorozatot, bár elég ritkán nézem meg (pláne, hogy a jó sorozatok zöméhez hasonlóan /értsd: CSI:Miami/, csak heti egyszer látható/ ><

criminal_cast21.jpg
/A csapat/
És persze külön megemlíteném az én két kis kedvencemet, akik nem mások, mint..
shemar-and-mgg1.jpg
Dr. Spencer Reed & Dereck Morgan ^^

Archive | ¡Create your blog now! Easy and Free